A 5 tojásból vizes piskótát készítünk. (A tojásokat szétválasztjuk. A sárgájához hozzátesszük a 10 kanál kristálycukrot és kikeverjük. Hozzáadunk 5 evőkanál vizet, jól kikeverjük. 10 kanál lisztbe külön edényben belekeverjük a sütőport, majd a lisztet belekeverjük az előbbi keverékbe. A tojásfehérjéből kemény habot készítünk, és belekeverjük a korábban elkészített anyagba. Normál tepsibe (pld. 24x39 cm) tesszük, és megsütjük a piskótát -kb. 180 0C, 30-35 perc-)A kihült piskótát kettévágjuk, megtöltjük az alább leírt krémmel. A tetejére csokimázt teszünk.
Krém:
A 3 dl tejben 3 evőkanál lisztet lassú tüzön felfőzünk, ha kellően besürüsödött kihütjük. A 20 dkg porcukrot a 25 dkg margarinnal kikeverjük, hozzá keverjük a kihült lisztmártást, majd a túrót. Én nyeles krumplinyomóval szoktam összetörni és egalizálni a krémet.
Csokimáz:
2 evőkanál kakaót 2 evőkanál cukorral és tejjel ( kb. 4 ek. ) simára keverünk, és sürüre főzünk. A tüzről levéve beledobunk 2-3 dkg margarint (kb. 1 diónyi), és addig keverjük, míg a vaj el nem olvad. Kb. 10 másodpercig még kevergetjük -ne forrjon-, majd, a piskóta tetejére öntjük, és elsimítjuk. (Én evőkanállal merem rá és simítom el.)