ESEMÉNYEK

Pillants be egyesületünk közösségi életébe a megvalósult programok és események beszámolóin keresztül.

Áttekintést adunk közösségi programjainkról, eseményeinkről, valamint a közgyűlések fontosabb történéseiről is.

Célunk, hogy képet adjunk az egyesület életéről, közösségi eseményeiről és az együtt megélt élményekről.

Önkéntesek köszöntése

A 2026-os önkéntesek köszöntőjére Kiskunhalas városában került sor, ahol színes, szívhez szóló műsorral és szeretettel készített ebéddel vendégelték meg a köszöntötteket, így téve még emlékezetesebbé ezt a meghitt ünnepet. Az önkéntesek köszöntőjén megható...

bővebben

Farsangi bál

január 19-én Egyesületünk farsangi bált szervezett, amely vidám hangulatban, nagy érdeklődés mellett valósult meg. A rendezvényen gyermekek és felnőttek egyaránt számos szórakoztató programon vehettek részt. A résztvevőket közös játékok és versenyek várták, többek...

bővebben

Angyali csomagküldő szolgálat

Egyesületünk idén csatlakozott az Angyali Csomagküldő Szolgálat kezdeményezéséhez, melynek köszönhetően országos összefogással – cégek és magánszemélyek közreműködésével – tehettük még szebbé nagycsaládosaink Karácsonyát. A program lényege, hogy az adományozók...

bővebben

Nagykarácsony – Mikulás Ház látogatás

Egyesületünk több mint 60 fő részvételével szervezett meghitt hangulatú látogatást a nagykarácsonyi MikulásHázba. A program pályázati forrásból valósulhatott meg, amelynek köszönhetően a családok számára térítésmentesen biztosíthattuk ezt a különleges élményt. Az...

bővebben

Télapó és karácsonyi ünnepség

Decemberben Egyesületünk megrendezte a már hagyománnyá vált Télapó- és karácsonyi ünnepséget, amely vidám és meghitt programokkal várta a családokat és a gyermekeket. A rendezvény során közös karácsonyfa-díszítésre is sor került, emellett a résztvevők saját fényképpel...

bővebben

Tűzifaosztás rászoruló családok részére

Egyesületünk a téli időszakban tűzifaosztást szervezett a rászoruló családok támogatására. A kezdeményezés célja az volt, hogy segítséget nyújtsunk a fűtési költségek csökkentésében, és hozzájáruljunk a biztonságos, meleg otthonok megteremtéséhez a hideg hónapokban. A...

bővebben

Élelmiszergyűjtés az Élelmezés Világnapjára

Novemberben Egyesületünk élelmiszergyűjtési akciót szervezett az Élelmezés Világnapja alkalmából. A program célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az élelmezés fontosságára, valamint a mindennapi élelmiszer-ellátás biztonságának jelentőségére, különösen a nehéz...

bővebben

Jubileumi jótékonysági bál

Októberben Egyesületünk jubileumi jótékonysági bált rendezett, melynek keretében köszöntöttük az alapító tagokat. A rendezvényen több mint 120 vendég vett részt, a kiváló hangulatról pedig a Tibsa Band gondoskodott. Az est színes programkínálattal várta a...

bővebben

Őszi találkozó Szombathelyen

Szeptemberben Egyesületünk tagjai a Nagycsaládosok Országos Egyesülete szervezésében Őszi Találkozón vettek részt Szombathelyen. A háromnapos program tartalmas és élményekben gazdag kikapcsolódást nyújtott a résztvevő családok számára. A programok az alábbiak szerint...

bővebben

Tanszergyűjtés – Auchan áruház

Egyesületünk lehetőséget kapott tanszergyűjtés megszervezésére az Auchan áruházban, a tanévkezdés támogatása érdekében. A kezdeményezés során a vásárlók felajánlásainak köszönhetően jelentős mennyiségű adomány gyűlt össze, többek között füzetek, írószerek,...

bővebben

Regionális Családi Nap Komlón

Egyesületünk családjai a Komlón megrendezett Regionális Családi Napon vettek részt, amely tartalmas, közösségépítő programokat és változatos élményeket kínált minden korosztály számára. A nap során a résztvevők megtekintették a Komló Verzum kiállítást, amely...

bővebben

Gyermeknap és Anyák Napja

Májusban Egyesületünk a Gyermeknapot és az Anyák Napját közösen ünnepelte meg, változatos és családbarát programokkal. Az édesanyákat és nagymamákat virággal köszöntöttük, kifejezve tiszteletünket és megbecsülésünket. A családok számára színes, közösségépítő...

bővebben